2016. október 21., péntek

Fűszeres almalekvár (apple butter)

Édesapám vett néhány láda almát, szóval most pár hétig almán fogunk élni. :) Íme az első kedvenc recept belőle. Egy amerikai krémet készítettem el, amit tükörfordításban almavajnak fordíthatunk, de tulajdonképpen egy almalekvárként kell elképzelni, vagy inkább egy babáknak szánt krémet. Persze annál sokkal fűszeresebb és finomabb, de nagyon krémes, a sült édesburgonyával remekül harmonizál. Ezen kívül felhasználható, mint egy lekvár, édes kenceként, de elvileg tojás helyettesítésére is használható, ezt hamarosan tesztelem is. :) A fűszerezés tekintetében bátran el lehet engedni a fantáziátokat, akár friss fűszernövényekkel feldobva is remek lehet, sült karaj kísérőjeként (ez lesz a következő).






Hozzávalók (2 kis üveghez)


- 1 kg alma (pucolt mennyiség)
- 3 szem szegfűszeg
- 1 kiskanál őrölt fahéj
- dió nagyságú friss gyömbér lereszelve
- fél citrom reszelt héja
- 1 csapott evőkanál négyszeres erősségű édesítő (EZT az édesítőt használtam)


Elkészítés


  1. Az almákat megpucoljuk, kimagozzuk, majd apró kockákra vágjuk. (Lehet nagyobbakra is, de úgy lassabban puhul meg.) Egy fazékba tesszük a fűszerekkel együtt, majd időnként átkeverve puhára főzzük. Kiszedjük a szegfűszeget, a többit pedig átturmixoljuk.
  2. Alaposan elmosott befőttesüvegekbe töltjük. Pár hétig eláll, bontás után hűtőben érdemes tartani.
  3. A képen sült édesburgonya szeletekre kanalazgattam és dióval, gránátalmaszemekkel ettem, nagyon nagyon finom volt! Az édesburgonyát kenyérpirítóban készítettem el, körülbelül a harmadik "körre" lett puha. 
Ha tetszett a recept és szívesen olvasnál hasonlókat kövess facebookon is, le ne maradj semmiről!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése