2016. február 9., kedd

A böjtről - húshagyókedd okán

Igen, ma van húshagyó kedd. Hogy ez mit jelent? És miért foglalkozik ezzel egy gasztroblog? Illetve miért dönt úgy egy főzésbolond mindenevő lány, hogy megtartja a böjtöt? Ezekről írok most pár szót. Aki nem érzi, hogy szüksége lenne ilyesfajta elmélkedésekre görgessen tovább. 

A kép innen való.



Kezdjük mindjárt egy vallomással: református vagyok. Ebből kifolyólag, vagy ennek ellenére (illetve nyilván ez gyülekezet függő is) nem kifejezetten volt nyomatékos nálunk a böjt, sem családon belül, sem a volt iskolánkban nem hangsúlyozták ki ezt a szokást. Persze ha a böjtről van szó, mindenkinek az étkezésbeli változtatások jutnak eszükbe. Mi otthon pedig inkább arról beszéltünk, hogy milyen egyéb módon tudunk egy kicsit visszavenni az igényeinkből. Így született meg például általános iskolai mintára a TV böjt, de mivel mi egy furcsa család vagyunk televízió nélkül, ezért nem rázta meg alapjaiban a napi rutinunkat a Húsvét előtti időszak. :D Azon túl, hogy a nagyböjt fontos bibliai alapokon nyugvó vallási időszak, komoly népi hagyományai is vannak. Ezeknek pedig nyilvánvalóan egészségügyi okai is lehettek, gondoljunk csak azokra, akik minden tavaszt egy kiadós (?) léböjtkúrával indítanak.

Bogarászva az emlékeim között és olvasgatva a témában megszületett a saját böjtkoncepcióm, ez pedig a következő lenne: ezt az időszakot magamra szánom. Igyekszem több motivációs, keresztény vonalon mozgó, ám nem feltétlenül vallási könyvet olvasni. Igyekszem megtalálni önmagamat, a helyemet a világban. Elmélkedni szeretnék az élet nagy dolgain, és igen, szeretnék közelebb kerülni Istenhez is. Sajnos hajlamos vagyok rá, és ahogy látom nem vagyok ezzel egyedül, hogy a lelki hiányaimra testi megoldásokkal szolgáljak. Pocsék napom volt? Veszek egy forró fürdőt. Nem sikerült egy vizsgám? Sebaj, egy csokis fánk majd megvigasztal. Ezek miatt érzem úgy, hogy igazán szükségem van egy megtisztulási, regenerálódási időszakra, és mi más lehet erre tökéletes idő mint a böjt? Mivel azonban csak úgy elhagyni dolgokat, mondván böjtölünk nem igazán értelmes (illetve az, csak ezt fogyókúrának hívják) ezért igyekszem a "hiányokat" lelki tartalmakkal kitölteni. 

Na de akkor lássuk az étkezés részét* feketén-fehéren. Húsvétig igyekszem vegetáriánus fogásokat fogyasztani. Heti egy alkalommal engedélyezem magamnak a húsevést, csak mert tudom, hogy ha megtiltom magamnak annak nem lesz jó vége. Attól pedig, hogy a lehetőség adva van, nem feltétlen kell kihasználni. :) 

* Ha valaki esetleg kedvet kap böjtölni nem feltétlen kell az étkezést megreformálni, én azért ezt a részét választottam, mert erről esik igazán nehezemre lemondani. Lehet cigi-böjtöt vagy TV/facebook böjtöt tartani, az lenne a lényege, hogy valami olyasmiről mondj le, ami igazán sok időt/energiát elvesz az életedből "feleslegesen". A felszabaduló időt pedig önismeretre / Istenre / családra / elhanyagolt barátokra /stb. lehet szánni.

És mit teszek még? Sok (Szentírás) olvasás, több természetjárás, több nyugalom, kevesebb internet és kevesebb önsajnálat. Egyszóval felkészítem arra magam, hogy Húsvétkor igazán őszinte szívvel tudjak úrvacsorát venni, amiben már egy ideje nem volt részem. 

Ha valakit érdekel, miket olvasok, vagy miket eszem, vagy bármilyen egyéb kérdés felmerül nyugodtan írja meg kommentben vagy e-mailben (voroskaktusz@freemail.hu), ha van igény szívesen beszélgetek erről, vagy készítek majd belőle egy posztot is akár. És persze jönnek majd csőstül a finomabbnál finomabb zöldséges ételek... :) 

Addig pedig összeszedtem néhány nagy kedvencemet, amik mindenképpen felkerültek a "lelki-békét-meglelős" olvasmánylistámra: Ezeket bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, böjttől függetlenül! :)



Joni Eareckson: Joni
Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül
Eleanor H. Porter: Az élet játéka (abszolút kedvenc)
Böjte Csaba: Ablak a végtelenbe / Út a végtelenbe

És így a végére érve köszönöm mindenkinek aki elolvasta és kívánok mindenkinek szép és tartalmas napokat továbbra is! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése