2015. június 16., kedd

Borsó püré pirított spárgával, tojással

Hogy a zöldborsó és a spárga milyen jó együtt, azt a múltkor készített levesem óta tudom. Kicsit macerás ennek az ételnek az elkészítése, úgyhogy azoknak ajánlom inkább, akik szívesen elbabrálnak a konyhában. A borsó félig-meddig nyersen kerül ebbe az ételbe, úgyhogy nagyon fontos, hogy frisset tudjatok hozzá használni. A koriander volt nekem az egyetlen, amit nem annyira szerettem rajta. Igazság szerint még soha nem kóstoltam, de Gabojsza nemrég áradozott arról, hogy a borsó és a koriander milyen jó barátok... Ezen felbuzdulva díszítés és ismerkedés céljából szórtam egy kicsit a tálkámra, de nagyon nagyon nem jött be nekem így, le is kapargattam róla evés közben... Szóval a koriandert annyira nem, de a többit szívesen ajánlom bárkinek. :) A korrektség jegyében azért az kell mondjam, hogy az alapötlet Jamie Oliver egyik receptjéből származik, de ezt alaposan átalakítottam...




Hozzávalók (1 főre)

- 15 dkg fejtetlen borsó (7 dkg frissen fejtett)
- 1 evőkanál joghurt
- 2-3 dkg reszelt sajt (nálam gauda, de lehet parmezán is, vagy tetszőleges kemény sajt)
- 1 duci gerezd fokhagyma
- só, bors, frissen reszelt szerecsendió

- 10 szál spárga
- vaj, zsiradék

- 1 vékony szelet jó minőségű feketeerdei sonka, vagy más tetszőleges fajta

- 1 tojás

- koriander (helyett: petrezselyem)

Elkészítés

  1. A borsót blansírozzuk, tehát forró vizet öntünk rá (lehet kifőzni is)majd 1-3 perc múlva leszúrjük. A joghurttal, sajttal és fűszerekket összezúzzuk mozsárban, vagy turmixgépben.
  2. A sonkát kockákra vágjuk és egy kevés zsiradékon megpirítjuk. Mehet mellé az alaposan (!) megmosott spárga is, majd ezeket félre húzzuk és a serpenyőbe ütjük a tojást is. Lefedve addig sütjük, míg a tojás megszilárdul, de a sárgája még remegős. Közben ha elkészült, kihalásszuk a sonkát és a spárgát.
  3. Tálaljuk: alulra a zöldborsókrém, rá a tojás, majd szépen elrendezzük a spárgát, sonkát is. Friss borsószemekkel megszórtam és aprított korianderrel - ezt célszerű petrezselyemre cserélni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése